Gitár, ami énekel, sír, beszél

A Wig Wam nevű norvég hard rock csapat videói után böngészgettem a YouTube-ot, és a kapcsolódó anyagok között szerepelt egy ismeretlen név, Nilsené. Mielőtt bemutatnám, előbb a nevezett zenekarról hadd ejtsek pár szót.
Norvégok, festik magukat, és a megjelenésük alapján bármelyik poszterről leléphettek volna, amely egy '86-os amerikai gimnazista falán feszít. Vicces latexcuccok, boa, rúzs, tupír, színes kendők, kész időutazás. Természetesen egyből felkeltették a figyelmemet, kik ezek az idiótak, akik 2005-ben ilyennel mernek színre lépni, ráadásul telitalálat lemezcímmel (666... The Neighbour Of The Beast, későbbi újrakiadásakor átkeresztelve Hard To Be a Rock'N'Roller-ré). A Wig Wam zenéje hűen ápolja a '80-as évek hard rockjának minden szép hagyományát, korszerű megszólalással, remek gitármunkával és egy kiemelkedő énektudással és hangadottságokkal rendelkező énekessel. Szövegeik is jópofák, nem átallják önmagukat is kifigurázni, szóval egy roppant szórakoztató bandát tisztelhetünk a formációban. A frontember - művésznevén Glam - nem más, mint Åge Sten Nilsen.
Az már a videókból is kiderül, hogy Åge maximálisan felkészült énekes, hiba nélkül adja elő mások témáit, legyen szó Europe-ról vagy épp Queenről, amelytől sok, egyébként remek adottságokkal megáldott énekes elhasalt már.
Kíváncsi voltam hát, Nilsen milyen arcát mutatja szólóban, ráadásul ez már második kiadványa, amely saját neve alatt fut. Mint a címben lévő szójáték is jelzi, ez egy populáris album lett, glam gyökerű popzene. Igen, popzene. Ne fázzatok ettől a szótól, mert ez a lemez is példázza, hogy létezik az oximoron kifejezésnek tűnő igényes popzene.
A kezdő dal egy lendületes, rock'n'roll alapú dal, de egyből feltűnik, hogy a gitárok eléggé háttérben maradnak, a dögöt a basszus adja, díszítésként pedig bejönnek a fúvósok. Eleinte egy kicsit megijedtem, hogy mi fog ebből kisülni, de Åge erőteljes, magasabb fekvésű dallamai elhessegették aggodalmamat hamar. A folytatásban ismét egy egyszerű akkordokra épülő dal következik, és mi másról is szólhatna, mint egy csajról. Egy bomba csajról. Persze a glamtől ne is nagyon várjuk a mélyenszántó témák boncolgatását. A harmadik dal a kislemezen is megjelenő Bring The Night On, ezzel a nótával próbál a táncparkettekre is betörni főszereplőnk, ez színtiszta slágernek szánt popzene, óriási refrénnel és mozgásra késztető ritmussal (a hozzá készült klip esetlenségén most nem akarok élcelődni, maradjunk annyiban, hogy bájosan béna). Flitter, diszkógömb, mondhatni zenei rágógumi, de nem rágógumi-zene, hiszen jó alaposan ki van találva, minden a helyén van ahhoz, hogy ne tudd kitörölni a memóriádból. A Vainette egy újabb gyöngyszem, shuffle-ös ritmusú, ismét csak táncolható szerzemény, sok vokállal, dús hangszereléssel.
A lemez fényét emeli, hogy a dalok Åge Sten szerzeményei, némelyikben szerepel csak társszerző, így például Kee Marcello, aki a korong leginkább rockos dalában - a Count On Me-ben - mutatja be nagyszerű játékát, a Bon Jovi korai világát megidéző refrénnel és egy Yngwie-jellegű, arpeggio-s szólóval.
A dalok magukon viselik Freddie Mercury hatását, ez nem is véletlen, hiszen Åge futtat egy The Show Must Go On című zenés produkciót, amelyben a Queen-frontember munkásságát dolgozza fel. Nem tolakodó módon, de mindenképpen tetten érhető ez a vonal, ahogy a vokálok, kórusok, az egyes éneksávok egymásra épülnek, főként a Brave című, lírai szerzeményben. A remek keverés, a hozzáértő produceri munka - amely Christian Ingebrigtsen (producer, társszerző és vokalista) teljesítményét dicséri - is mind-mind erősíti ezt. A vendégek közt felbukkan az ismert énekes, Dan Reed is pár sok vokál erejéig.
A CD borítókönyve nem hivalkodó megjelenésű, de jópofa tükörmozaikos rakétáival és a magyar népmesére emlékeztető rajzaival szintén jókedvet közvetít.
Az számomra nagy kérdés, hogy a GLAMunition milyen közönséget talál meg. Sajnos Nilsen neve Norvégián kívül ismeretlen, az anyabanda Wig Wamot is csak a '80-as évek hard rockját kedvelő közönség fanatikusabb rétege ismeri. Főleg Japánban számítanak menőnek. Pedig ez az album minden kétséget kizáróan egy remekbe szabott dalcsokor, amely jóval több elismerést érdemelne annál, amit valószínűleg el fog érni. Jópofa kirándulás egy könnyed, napfényes, de nagyszerűen megalkotott zenei világba.